Ahány ház, annyi szokás

Egy Közép-Európából Marokkóba tartó utazó legalább négy különböző puszilási rítusban vehet részt. A lengyeleknél három puszi dukál: bal arc-jobb arc-bal arc. Nálunk (bizonyos kivételektől eltekintve) kettő: bal-jobb. A franciáknál is kettő, de jobb-bal irányban, és persze az eddigi kultúrákban jobbára, vagy kizárólag ellenkező neműek között. A marokkóiaknál ellenben bal-jobb-bal-jobb, négy puszi a módi, ám kizárólag azonos neműek között. Próbálná csak egy másik férfi megpuszilni a berber feleségét!

Minden kultúrában más számít illedelmesnek és illetlennek. Kittenberger Kálmán Afrika-kutatónak annak idején igen sok nehézséget okozott, hogy képtelen volt böfögni, és így rendszeresen megsértette a vendéglátóit, modortalanul nem jelezve, hogy ízlett neki az étkezés.

Az ilyen anekdotába illő szokásoknál jóval mélyebb, az élet minden részét átható feltételezésekben, elvárásokban élünk valamennyien, amelyek kultúráról-kultúrára különböznek. Ilyen az, ahogyan az egyes kultúrkörök tagjai az időt érzékelik. A török „öt perc” például öt perctől másfél óráig tarthat. Az öt percnél rövidebb időre általában egy percet mondanak, és aki végigült már egy öt percnek beharangozott kilencvenet, valószínűleg azt hiszi, hogy az öt perc bármennyi időre szólhat. Ez nem így van: másfél óránál hosszabbra elnyúló tevékenységre már nem mondják, hogy öt percig fog tartani.

A különböző kultúrákban másról szabad beszélni, és másról nem. Az angolszász kultúrkör térhódításával lassan nálunk is beépül az amerikaiak szabálya, akiknél – miközben állandóan a pénz körül forog a szó – illetlen megkérdezni valakitől, hogy mennyi a jövedelme. A magyarázkodás törvényét viszont csak azok tudják, akik éltek is angol nyelvűek között. Nálunk, ha valaki elkésik egy találkozóról (ami korántsem ritka) többnyire szabadkozik, próbálja a késedelme súlyos okaira felhívni a figyelmet, hogy ezzel csökkentse a vétkét. Úgy gondoljuk, illetlen lenne, ha még csak nem is közölnénk a másikkal, hogy miért nem értünk időben oda. Az angolszászok ezt pontosan fordítva fogják fel. Náluk a késés nem kis bűnét még tetézi, ha ezután az életünk személyes részleteivel traktáljuk a másik felet. „Bocsánat, hogy késtem” – bőségesen elég.

E néhány, kiragadott példa csepp a tengerből. Az antropológusok egy része már régen tisztában van azzal, hogy az embercsoportok közötti különbség lényegesebb elemei nem a népviseletben és az ünnepi rítusokban rejlenek, hanem a tér, az idő, a feladatok, a személyes kapcsolatok gyökeresen eltérő felfogásában. A különböző kultúrák tagjai a saját világuk előfeltevéseivel ráadásul igen ritkán vannak tudatosan tisztában – ennek a lassú felderengéséhez hosszabb időt kell tölteni más kultúrákban.

A mai „globális faluban” gyakran azt hisszük, hogy értjük egymást más népek tagjaival. Hasznos úgy tenni, mintha ez igaz lenne, ám közben magunkban jó tisztában lenni azzal, hogy az egymással felszínes érintkezésbe került kultúrák alapvetően eltérő feltételezésekre épülhetnek.

előző

következő