Szóbagoly-hírlevél

Tippek, gondolatok a nyelvtanulásról, kalandok messzi tájakon, érdekességek a nyelvekről. A fenti címre kattintva feliratkozhatsz e kéthetente érkező irományra. Alább pedig az elsőt olvashatod.

Ne higgy a törpének!
Mindannyiunknak vannak általánosításai, amelyek gyakran nem is tudatosak. E „hiedelmek” egyike sem igaz mindig, viszont találhatók közöttük hasznosak, és sajnos olyanok is, amelyek igencsak megnehezítik, olykor akár lehetetlenné is teszik a céljaink elérését.
A felnőtteket a természetes nyelvtanulási képességeikben minden közül talán legjobban a hiedelmeik korlátozzák. „Az orosz nyelv csúnya.” „Nem jó az emlékezőthetségem.” „Az én koromban már nehezen fog az agy.” És így tovább. A nyelvtanulásra vonatkozó korlátozó meggyőződések közül a kedvencem: „nincs nyelvérzékem”. Ez aztán mindenre kiterjed, az egyetlen szerencse, hogy egyéves korunkban még nem vagyunk képesek ilyeneket alkotni, különben soha az életben nem tanulnánk meg beszélni. Tulajdonképpen az élet minden területére ki lehet találni ilyen hasznos általánosítást. A házimunkánál például hivatkozhatunk a mosogatás-érzék hiányára. Amikor az őrmester vigyázzt vezényel, a függőleges-érzék nemlétét hozhatjuk fel mentségnek. Meghívhatlak egy italra? Á, nincs nyelőérzékem. Sőt, ha esetleg többet is akartál volna, megsúgom, hogy semmi szexérzékkel nem rendelkezem!
Mi a fenét jelent az, hogy valakinek nincs nyelvérzéke?
Valószínűleg többminden is az illető eszébe jut, amikor ilyet mond, de szinte biztos, hogy a rossz emlékei tolakodnak elő. Valamikor a múltban szeretett volna valami (az anyanyelvétől különböző) nyelvhez kapcsolódó dolgot elérni, és nem sikerült. E kellemetlen emlékek zömében egyébként általában teljesen az illető hibáján kívüli volt a kudarc. Irreális elvárásokat tűzött ki ő vagy még gyakrabban valaki más, nem tanították meg megfelelően figyelni, vagy ilyesmi. Talán harminc évvel ezelőtt rossz napja volt a tanárnak, és megszégyenítette, vagy eleve valamilyen, a nyelv elsajátítására tökéletesen alkalmatlan módszert, feladatot próbált végezni. Ilyen eseményekből levonta a következtetést, hogy ez nehéz, kellemetlen, neki nem megy, és ettől kezdve maga a meggyőződés gátolja a haladásban.
Önmagában attól, hogy az íróasztal mellett ülve elkezdesz hinni abban, hogy tudsz repülőgépet vezetni, még nem leszel képes rá. Szükséges valamilyen tanulási folyamat is, amelyen keresztül elsajátíthatod az illető tevékenység csínját-bínját. De ha tudod, hogy bármit képes vagy megtanulni, akkor előbb-utóbb menni fog. Egy sereg olyan képességgel rendelkezünk, amelyeket eddig azért nem tudunk kifejleszteni, mert nem hittünk bennük. Ha úgy cselekszünk, mintha lehetséges lenne, úgyis meglátjuk, mi válik valóban lehetségessé, és mi nem.

Dva bratanki
Végre elindul a komp, kis késéssel, öt óra után. Lengyel kamionos a magától értetődő áldozat. Szláv nyelveken nem tudok, de ilyen csekélység nem fog visszatartani.
Megállok a fülke mellett, megvárom, míg a testes, nyugodt alak lepillant.
– Csescs! (Szia! /lengyelül/)
Visszaköszön. Előrefelé mutatok a kezemmel: – Ggye? (Hová? /oroszul/)
– Bulgaria – mondja.
Magamra bökök – Venger. Nye rázumjem pá polse. (Magyar. Nem értek lengyelül. /lengyel/) Majd előre mutatok: Bulgária. Aztán magamra és a kamionra. Dobzse? (Rendben? /lengyel/)
Kicsit határozatlankodik, aztán belemegy. Bólogat.
– Gyakujem peknye. (Köszönöm szépen /szlovák/) Moment. Bagazs (Pillanat. Csomag. /nemzetközi/) Mutatom, hogy fönt a fedélzeten.
Bólogat.
Hozom a csomagom a büféstől, aki elvállalta az őrzést. Kinyitja a jobboldali ajtót, segít felhúzni a nagy bálnát. (…)
Moj dom, mutat körbe új gazdám a fülkében. A lakásom ez a kamion. Pedáns rendben tartja a fülkéjét, akár sok törökországi sofőr, persze az utóbbiak többsége, miközben belül egy porszemet sem tűr el, az ablakon tökéletes gátlástalansággal hajigál ki bárhol bármit.
Átérünk Európába, indulunk. „Beszélgetünk.” Ötszavas lengyel meg (a számokon kívül) körülbelül húszszavas mozgósítható orosz tudásomhoz még hozzájön néhány német, valamivel több angol meg nemzetközi szó. Az alap a szláv. Megyünk bisztra-bisztra – mondja. A hegyi patakokból nem nehéz kitalálni, hogy ez sebest jelenthet. Hamar kiderül, mi az a pár angol szó, amit ért, így aránylag tűrhetően meg tudjuk értetni magunkat egymással. Szíriából jön. Szíria. Bjútiful? (Szép? /angol/) – kérdem. Nem szereti.
Örményország bezzeg gyönyörű, most jó arra menni, Grúziába nem. Elmeséli, hogy nemcsak a Kaukázusban, de Törökországban is az orosszal kommunikál. Tankstelle (benzinkút /német/) – jelenti be. Pjáty minut (öt perc /orosz/)… majd a török benzinkutassal megérteti magát oroszul.
(részlet a Gyalogkakukk című könyv kéziratából)

Mesterséges légzés
Régi gondolat, hogy az emberiséget, vagy legalább a tudományt egy könnyen megtanulható, logikus nyelv házában egyesítsük. Ilyen nyelv megalkotására már több próbálkozás született, így jött létre a latino sine flexione, a novial, a volapük, de egyik sem terjedt el annyira, mint a Zamenhof lengyelországi orvos által alkotott eszperantó.
Az eszperantó nyelv érdekes kísérlet, és a nemzetközi eszperantó közösség is sok embernek ad kellemes élményeket. Sőt, igazságos is lenne olyan eszközt használni az egymás közötti érintkezésre, ami senkinek sem az anyanyelve. Mégis, mára elég nyilvánvalóvá vált, hogy sem az eszperantó, sem más mesterséges nyelv nem lesz az emberiség közös kommunikációs csatornája. Vajon miért?
A valóságos nyelvek vonzásán, a többszázmilliós anyanyelvű közösségek erején kívül a válasz legalábbis részben az emberi kultúrában rejlik. Minden nyelv végtelenül komplex, élményekből, érzésvilágból, gondolkodásból, szokásokból álló egész része. A jószándékú emberek fejéből kipattant mesterséges nyelvek eleinte steril, üres képződmények, alkalmatlanok az emberi mélység kifejezésére. Ha pedig egy ilyen, kezdetben üres buborék valóságosan életre kel, lassacskán ugyanolyan bonyolulttá kezd válni, mint egy valóságos emberi nyelv, elveszítve a fő vonzerejét, az egyszerűségét és a könnyű megtanulhatóságát. Akkor pedig már kézenfekvőbb egy létező nyelvet elsajátítani.

következő