Természetes Nyelvtanulás
Blog
A tudós malacok
December 26, 2016

Aki olvasta a Természetes Nyelvtanulás című könyvet, tudja: a gyermekkori nyelvtanítást nagyjából feleslegesnek tartom. Nyelvi közeget kell teremteni a kölyöknek, ahol magától beissza a beszédet, mint a szivacs, mégpedig elsősorban a társaitól. Kész.

Csakhogy külföldön a magyar iskola a saját kultúra megtartása végett nagy érték. Mit tesz hát sok brüsszeli magyar? Saját nyelvű iskola után franciaórára küldi a gyerekét.

Mivel a Studio Positiv’On nyelviskola hívott meg könyvbemutatóra meg tanfolyamra, a marketing azt kívánná, hogy most dicshimnuszokat zengedezzek erről az intézményről. Ehelyett igyekszem konkrét megfigyelésekre szorítkozni. Tanúja, pontosabban résztvevője voltam több szintű órának, helyesebben játéknak. Iskolapad ugyanis nincs, csak bolyhos, zöld szőnyeg és játék-hegyek, mind fizikai értelemben, mind a tevékenységeket illetően. A hely minden tekintetben inkább család benyomását keltette bennem, mint iskoláét. Egy plüss malacfiguráról a gyerekekre is átszállt a „malac” név, a nagyobbacskák a „tudós malacok”. Nos, a kiskoruktól odajáró nyolcévesek, akikkel találkoztam, folyékonyan, természetesen és jó kiejtéssel tudtak franciául. Maguk között szívesebben beszéltek magyarul, de amikor szóltunk, váltottak, és elég sokáig így maradtak. Jó húsz éve tanulmányozom a nyelvek elsajátításának módját, de olyat, hogy egy gyerek nyelvóra keretében megtanuljon normálisan beszélni, mostanáig nem láttam.

 


Mindennap
csemegék

Kövess a Facebookon...