A folyékonyság titkai

A hagyományos iskola vallott célja elsősorban az, hogy a diákok fejét megtöltse „tudással”. Egyszerűen a tanulók elé tárják az „anyagot”, majd elvárják tőlük, hogy tegyék a magukévá. Ennek a mikéntjét rájuk bízzák, általában azt feltételezve, hogy „szorgalom”, „kemény munka” és efféle, közelebbről meg nem határozott tevékenységek szükségesek hozzá. Egy kicsit olyan, mintha a tanár csónakba ültetné a gyerekeket, majd meghúzná az evezőket, és a folyó hullámain elvinné őket az aznapi órán megismerendő várakhoz. Óra végén visszaevezne: „akkor most már tudjátok, hogy hova kell jönnötök” – mondaná elégedetten, és a sorsukra hagyná őket.

Elég próbára tevő helyzet, mindazonáltal egy pár diák meg tudja oldani. Főleg az, aki már korábban is tudott evezni. Aki most lát először csónakot, az vakarhatja a fejét. Ha szemfüles, figyelte a tanár kezében az evezőt, miközben az a várakról meg a csatákról magyarázott. És ha rettentően elkötelezett, újra meg újra nekiindul, akkor a nagy számok törvénye alapján a hullámok végül is véletlenszerűen elsodorják néhány helyre. A nagy erőfeszítésben esetleg még rá is jön egy-két lapátkezelési fogásra. Hogy a kétségbeesett kalimpálás évei mennyire fogják megszerettetni vele az evezést, az más kérdés.

Valószínűleg többen lennének jó tanulók, ha először evezni tanítanák meg a diákokat. Célszerűnek tűnne bevezetni őket a megjegyzés, a megértés, a gondolkodás módszereibe, amelyek segítségével aztán elsajátíthatnának konkrét dolgokat.

 

következő